Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.03.17

Tegnapi túrám

 

Tegnap az egyik üzletlánc bevásárlóközpontjában voltam a banyatankkal. Alig vártam, hogy hazaérjek.
A megpróbáltatás a buszmegállóban kezdődött. Kimentem abban az időpontban, amikor várható volt...vártam...vártam...majd feltünt a fehér alacsonypadlós...és megállt...a másik busz megállójában, ami kb. egy forgalmas kereszteződés és 100 lépésnyire volt attól ahol én vártam. Sóváran néztem ahogy kifordul a megállóból...
Egy darabig tanácskoztam magammal, majd jött a kék,helyi békávés de nem alacsonypadlós busz. Hirtelen ötlettől vezérelve felszálltam rá, gondolva, ezzel elmegyek oda, ahol felszállhatok arra a kék szinű nem alacsonypadlós menetrendszerinti békávé járatra, ami elvisz (nem preszli) a kitűzött cél felé. Így is történt, jött is a busz, felszálltam. Miután a cél és a rajt közötti távolságtól, két megállónyival távolabb voltam, a negyedik megállónál kellett leszállnom. Eredetileg két megállónyira lettem volna a céltól.
Megérkeztem a vadászterületre. Itt minden simán ment, a pénztárig. Fizetés előtt megnézték a banyatankot, nem sepertem-e bele pár aranyrögöt...
Árut kiraktam a futószalagra az üzletlánc által rendszeresített bevásárló kocsiból, pénztáros lehúzta a vonalkódot róluk, tovább söpörte a kezével a rakodó pultra. Én: tovább a btankba, de kevésnek bizonyult az űrtartalom, hát elő kellett venni egy kisebb szatyrot. Pénztáros, látván szerencsétlenkedésemet, gyorsabb sebességre váltott, aminek a következménye az lett, hogy a pakolást, abbahagyva visszadobáltam a maradék árut a bevásárlókocsiba.
Fizettem, már kezdett fájni a fejem, de megúsztam a tortúrát.
Egy nyugalmas helyre leparkoltam az áruval és segédemmel a bevásárlókocsival, hogy itt stressz mentesen folytathassam a zsákmány elpakolását, a megfelelő szállítóeszközeimbe.
Közben már sürgetett az idő, alacsonypadlós fehér közvetlen járat indulási időpontja már közel volt, el akartam érni.
Mindent sikeresen elraktam, csak annak a fránya gurulósnak a zippzárja nem akart rendesen bezáródni...de ügyes vagyok, így megoldottam,egy kis rés maradt, csak a rózsaszínű akciós yogamatrac negyede látszott ki.
Elértem a busz megállójába, igaz kicsit kacsázva, mert fordítva húztam a kocsit sehogy sem akart egyenesen közlekedni mellettem. A másik kezemben a szatyor is akadályozott...mókás látvány lehettem. Vagy inkább szánalmas, mert a buszra felszállásnál egy fiatalember segíteni akart. (Utólag gyanakodtam, hogy talán nem jó szándékkal akart segíteni, elvenni a tankomat? Mert megjegyezte,hogy azt hitte 80ezer forintos cucc van a kerekes kocsimban, hogy annyira féltem?) Nem reagáltam rá.
A buszon is odajött bizalmaskodni...hát köszönöm nem kérek az alkalmi társaságból!
Elindult a mi buszunk...nem arra ment amerre számítottam, hanem bejárta a kerületet, mire végre megérkeztünk a rajttól két megállónyira lévő célhoz.
Mondanom se kell közben eleredt az eső. Se sapka,az esernyő meg nem is lett volna jó, mind a nyolc kezem el volt foglalva.
De már látszott a cél, hurrá! A kerekes szatyrom a betonon hangos csörömpölések közepette jelezte, hogy sok már ez neki is.
Nekem is. Hazaértem, és mindent úgy hagyva dőltem az ágyra, de megérkeztem.
Úgy éreztem, hogy muszáj ezt a naplómba leírnom, hogy el ne felejtsem, legközelebb melyik megállóban várjak és hogy semmi sem fontosabb mint a saját nyugalmunk és egészségünk.
Így utólag jót derűltem magamon!