Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.02.09

Valami van a levegőben..

Reggel már fülfájással, fejzúgással ébredtem, de nem is gondoltam arra, hogy ez az egész napom keserves lesz. Ma sem mentem el jógára, mert annyira elfáradtam, hogy délben lepihentem, és annak rendje-módja szerint elaludtam. Ez azzal járt, hogy már nem tudtam elmenni az órára.

Tele vagyok tervekkel, elképzelésekkel, mindenféle jó ötlettel, de a testem nem engedi, a megvalósítását.

Talán nem kéne akkor agyalni megvalósíthatatlan dolgokon...de olyan jó elképzelni, hogy képes vagyok rá!

A bevásárlóközpontba el kellett menni. A közelben lévő  Spar elég drága, ezért hetente párszor inkább egy multit választok.

A mai vásárlás alatt, konfliktusba keveredtem az egyik vevővel, és annak kigyúrt társával, én a nyomorult beteg!

Annyira felháborított, a tolakodása( a felvágottas pultnál az előttem lévő sorszám le volt tépve, és az állványra le volt rakva, a többi fel nem használt közé. Nem azt vettem el, hanem a következőt téptem le, már utána gondoltam arra, hogy talán a már az állványon levőt kellett volna magamhoz venni, de gondoltam, nincsenek sokan, nem lesz gond.) Vártam a soromra, a kijelzőn megjelent az előttem levő sorszám... egy később érkezett vevőnél volt, és vásárolni akart. Megjegyeztem neki,hogy tudom honnan vette, és hogy én következem valójában  nem ő. Erre félvállról odavetette, hogy ő volt az élelmes, és igenis most fog vásárolni. Mondanom se kell nagyon felháborodtam, és csúnyán odavágtam egy gorombaságot, amire a kigyúrt kopasz majdnem nekem jött, hogy beszélhetek nő létemre ilyen alpárian. Hát ha ilyen alakokkal találkozom, nem tudom visszafogni az indulatomat. Talán a feleségét, vagy kicsodáját kéne nevelnie nem engem. Szó-szót követett...már nem is emlékszem a részletekre. Mindenesetre az egész estémet elrontotta és bőgtem is, mert J. még engem korholt, miért alacsonyodok le az ő szintjükre!

Konfliktus kezelés...mert még mindig foglalkoztat és ez nem jó.