Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kodály Psalmus Hungaricus

Cikkek

2011.09.27

Kodály Psalmus Hungaricus

 

 

 

Régi Magyar Zsoltár - 263. dicséret



„Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz azt elszenvedném;
Nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elől;
Hanem te, hozzám hasonló jó barátom és ismerősöm,
Akik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben.” (Zsolt.55:13-15.)
 

Az eddig bemutatásra került régi magyar zsoltárátköltések (254, 216, 252, 219, 237, 273 dicséreteink) sorának méltó lezárásaként a 263. dicsérettel ismerkedünk most. Az ének szövegét – amint azt a teljes változat versfői mutatják - Kecskeméti Vég Mihály írta 1561-ben, az 55. zsoltár alapján. A zsoltár mondanivalója mélyen érinthette az akkori idők háborúságait és pártoskodásait látó embert. Érthető tehát, hogy a parafrázis minden sorából egyfajta ihletett panasz és prófétai hév árad. De minket, ma élőket is önvizsgálatra intenek a föntebb már idézett gondolatok (Zsolt.55:13-15). Jó, ha komolyan szembesülünk a kemény kérdéssel: mi hogyan viseltetünk egymás iránt, akik együtt járunk Isten hajlékába?

Kecskeméti tartalmas és szép szövege nagy zeneszerzőnket, Kodály Zoltánt is megihlette. A Buda és Pest egyesítésének jubileumára (1923) íródott Psalmus Hungaricus (azaz Magyar Zsoltár) című híres művének ez a zsoltárátköltés az alapja. Ebből a műből vették át énekeskönyvünk összeállítói azt a dallamot, amivel a 263. dicséretet énekeljük. Magyar motívumait hallva nem gondolnánk, hogy nem a nép ajkán csiszolódott: a szerzője Kodály. Ahogyan az nagy zeneszerzőkhöz illik, zseniális módon egy ősi gregoriánt rejtett el a dallamban. Minden ütem első hangját olvasva a híres „Lauda Sion Salvatorem” (Dicsérd Sion Megváltódat) szekvencia első sora bontakozik ki előttünk. Ebben mindenképpen jól átgondolt tervezői szándékot kell látnunk, hiszen az 55. genfi zsoltár dallama is ugyanerre a szekvenciára épül. A „Régi Magyar Zsoltár” című sorozat utolsó darabjához érkeztünk. Az elsődleges célunk nem az volt, hogy ismeretanyagot közöljünk, hanem hogy felkeltsük az érdeklődést igazán magyar és igazán református örökségünk, a XVI. századi zsoltárátköltések iránt. Fedezzük fel mindannyian azt a kincset, amelyet ezek a szép dicséreteink rejtenek! 


Forrás:

http://csapokert.reformatus.hu/page.php?9.14

 

 

 

 

 
Teljes bejegyzés