Arany János                                                               

Fiamnak

Hála Isten! este van megin’.
Mával is fogyott a földi kín.
Bent magános, árva gyertya ég:
Kívül leskelődik a sötét.
Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
Vetve ágyad puha-melegen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Látod, én szegény költő vagyok:
Örökül hát nem sokat hagyok;
Legföljebb mocsoktalan nevet:
A tömegnél hitvány érdemet.
Ártatlan szived tavaszkertében
A vallást ezért öntözgetem.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Mert szegénynek drága kincs a hit.
Tűrni és remélni megtanit:
S néki, míg a sír rá nem lehell,
Mindig tűrni és remélni kell!
Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
Élne a hit, vigaszul nekem!...
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd ha játszótársaid közül
Munka hí el - úgy lehet, korán -
S idegennek szolgálsz eszközül,
Ki talán szeret... de mostohán:
Balzsamul a hit malasztja légyen
Az elrejtett néma könnyeken.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Majd, ha látod, érzed a nyomort,
Melyet a becsület válla hord;
Megtiporva az erényt, az észt,
Míg a vétek irigységre készt
S a butának sorsa földi éden:
Álljon a vallás a mérlegen.
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

És, ha felnövén, tapasztalod,
Hogy apáid földje nem honod
S a bölcsőd s koporsód közti ür
Századoknak szolgált mesgyeül:
Lelj vigasztalást a szent igében:
„Bujdosunk e földi téreken.”
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem.

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ. -
Járj örömmel álmaid egében,
Útravalód e csókom legyen:
Kis kacsóid összetéve szépen,
Imádkozzál, édes gyermekem!

(1850.)

Horváth István: TORNYOT RAKTAM

Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.

Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.

Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.

Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.

Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,

nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.

Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába, csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.

A mező volt iskolája. A természet a mestere.

Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.

Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.

Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.

Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,

és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.

Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.

Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.

Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,

majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.

Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.

Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.

Büszkeségem ott kevert a csuszák alatt összetörve,

megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!

Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat.

"Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat.

Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,

és a sors egy legyintéssel így dönti le azokat is.

Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,

de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.

Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,

s tetőtlen tornyokról hullunk ölébe a zord halálnak.

Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.

Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!"

- A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.

Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.

Kortárs gondolatok egy kortalan meséhez!

Tanulságos életleckék felnőtteknek!

Szerzők:

- Mérő László

- Boldizsár Ildikó

- Muszbek Katalin

- F. Várkonyi Zsuzsa

- Szél Dávid

- Tari Annamária

Megjelenés éve: Budapest, 2021

Megjelenés éve: 1988

A "Galaxis útikalauz stopposoknak" című bestseller szerzőjének fergeteges sci-fi paródiája."

Fülszöveg:

Mi lehet a közös egy döglött macskában, egy számítógépzseni kölyökben, egy Elektromos Szerzetesben, aki rózsaszínben látja a világot, a kvantummechanikában, egy több mint 200 éves időutazóban, Samuel Taylor Coleridge-ben, a híres költőben és a pizzában?

Az élet (...) olyan, mint egy grépfrút. (...) Narancssárgás, kívül gödröcskés, belül pedig nedves és kesernyés. Meg gerezdjei vannak. Ja, és egyesek a felét elfogyasztják reggelire.

Douglas Adams