Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyökössy Endre Kézfogás a magasból (38)- részlet-

Az aggodalmaskodás gyógyszere

Ne gondoljuk, hogy a mi Urunk Jézus, aki kétezer évvel ezelőtt élt itt a földön, semmit nem élt át akkoriban a mai nehézségekből! Hogy más példát ne mondjak, az egynapos Jézus átélte, elszenvedte a mai emberiség egyik legnagyobb problémáját: a hajléktalanságot és a menekültstátuszt. Ha van ma valami probléma, akkor ez az.
 „És történt, hogy amíg ott voltak, eljött (Mária) szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba  fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely” (Lk.2,6-7)
 A Bibliában azt olvassuk, hogy nem volt hely számukra a szálláson. Az igazság az, hogy a magyar fordítók itt kissé szépítik a szöveget, mert az eredeti szöveg nem valami szállásról, vendégfogadóról beszél, hanem családi otthonról. Tehát Dávid leszármazottjai, azaz József családja nem volt hajlandó befogadni az állapotos menyasszonyt! Emiatt kerültek a sziklaistállóba, ahol Mária megszülte gyermekét. Ez az igazság.
 Átsuhant rajtam, hogy ezt a kort, amit most átélünk, száz év múlva az új népvándorlás korának fogják nevezni. Népek, törzsek: százezrek, talán milliók indulnak meg napjainkban. Mindenféle háborúk üldözöttjei és ártatlan elszenvedői kénytelenek elhagyni szülőföldjüket. Sok millióan azért keredeknek fel, főként Afrikából, hogy ne haljanak éhen. S vajon lesz-e számukra „vendégfogadó ház”, otthon, s egy szelet kenyér?!
 Amikor eddig jutottam elmélkedésemben, annyira megrendített, hogy elkezdtem lapozgatni a Bibliában, hogy vígasztalást és erőt keressek a magam számára is Isten Igéjében. És egy régen pirossal kétszer aláhúzott sorra esett a tekintetem, ahol Pál apostol ezt írja a Filippi-belieknek:
„Semmiért ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt: és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolaitokat a Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7)
 Bizony megvallom, hogy ezt olvasva átsuhant rajtam: könnyű Pálnak, ő apostol volt, Isten Szentlelkével teljes – bocsánat, hogy így mondom, de -, se kutyája, se macskája, se felesége, se otthona. Könnyű volt neki azt mondani, hogy semmi felől ne aggódjatok!...-Aztán elszégyelltem magam. Tovább olvastam, s lám, ötven évi igehirdetés után még mindig lehet fölfedezni újat Isten Igéjében. Életemben először rádöbbentem, hogy Pál itt nemcsak tanácsot ad, hanem az aggodalmaskodás terápiáját is!
 Szeretem az aggodalmaskodást gonditisznek nevezni. Az itisz mindig gyulladást jelent. Valahogy be vagyunk gyulladva, a sokféle gond begyullaszt bennünket. A „mi lesz” a legnagyobb kérdés a számunkra, minden vonalon.
 Pál itt valamit elárult. Engem legalábbis mélyen szíven ragadott. Az egyetlen gyógyszere a gonditisznek, gondtól való megrendülésnek, riadalomnak a hálaadás.
 Miért gyógyszere a hálaadás az aggodalmaskodásnak? Azért, mert ha hálát adok, akkor leveszem a szememet arról, ami riadalomban, gondban, félelemben tart, és képletesen szólva egy mennyei emelettel följebb emelem a szememet. Leveszem arról, ami lehúz, aggodalommal tölt el, begyullaszt, mert feljebb tekintek, felfelé nézek. Valami másra, nem arra, ami lenyűgözött, földbevert.

 Egy lelkész –pszichológus barátom különös kísérletet végzett magával, amikor a gond lélektanával foglalkozott. Állandóan volt nála egy kis notesz, és bármi gond gyötörte, rögtön beírta. Még azt is, hogy „Most attól félek, lekésem az autóbuszt.” Egy éven keresztül naplót vezetett a gondjairól. Szilveszter este elővette, és kipipálta azokat, amelyek bekövetkeztek. Kiderült, hogy aggodalmai 80%-a nem következett be! Csak a 20%-a. És mi azért a 80%-ért, ami nem következik be, kapunk idegösszeroppanást, gyomorfekélyt és különböző testi-lelki betegségeket!...
 Nos, a hálaadás – akármilyen kegyesen hangzik is – gyógyszer. Egy kicsit szakszerűen kifejezve: ha nézőpont-változást tudok elérni az életemben, tehát leveszem a tekintetem arról, ami éppen aggodalmaskodásra késztet, és másra tekintek, följebb nézek, egyszer csak fölszabadulok a nyomás alól.
  Amig élek, mindig emlékezetes marad számomra egy kedves, nagyon szeretett család. Amióta csak szolgálok Újpesten, szívükkel-lelkükkel magam mellett tudtam és tudom őket ma is. Az édesapát már csak odaátról.
  Egy szép nagy üzeme volt az apának Újpesten. Államosították, mindenüket elvették, még a saját házukban is csak két kisszobát hagytak meg nekik. De azért is hálásak tudtak maradni. Az elmúlt évben azonban, amíg nem voltak otthon, betörtek hozzájuk, és elvitték még azt is, ami abban a kis lakásban maradt. Bement az édesanya és a leány, és elkezdtek sírni. Miután jól kisírták magukat, az édesanya letudta venni a szemét a kirámolt vitrinekről, a feltört szekrényekről, és megszólalt: „Legalább a székeket és a díványokat nem hasogatták fel.”
 Ezt én nem tudom elfelejteni. Ez szimbólum maradt a számomra. Le tudta venni a tekintetét a hatalmas veszteségről, és hálát adott azért, ami megmaradt.
 Drág jó anyám egyszer, már nagyon idős korában úgy fordult a nyugágyon, hogy az összetört alatta. és ő több helyen eltörte a karját. Vittük a kórházba, s közben próbáltam vígasztalni. Ő erre szent derűvel azt mondta:
- Fiam, képzeld el, ha combnyaktörést szenvedtem volna! Abban biztos tüdőgyulladást kapok, és meghalok. Így meg csak a karom tört el néhány helyen. – És mosolygott. Levette a szemét az elszenvedett fájdalomról, és hálát adott azért, hogy Isten megmentette őt a nagyobb bajtól.
Egy drága hívő barátom egyszer fölkeresett dagadt arccal, s azt mondta:
- Drága papom, imádkoznál-e velem?
Mondom:
- Természetesen, de miért?
- Tudod, félek a fogorvostól, de az utolsó percben azért elmentem, mert már kibírhatatlanul lüktetett az arcom. A fogorvos megröntgenezett, és így szólt:
„Tudja uram, hogy szinte az utolsó órában érkezett? Annyira elgennyesedett a foga, hogy már kezdett felhúzódni a genny a szeme és az agya felé.” Aztán szépen, szinte fájdalommentesen felvágta a tályogot. Már gyógyulóban is van a sebem. Arra szeretnélek most kérni, drága papom, azért az utolsó előtti óráért adjunk most együtt hálát.
  Az arca még dagadt volt, de a szíve már hálaadásra nyílt fölfelé. Le tudta venni a szemét a halál közelségéről, és hálát tudott adni.
 Hosszan sorolhatnám a példákat, hogy mit jelent a nézőpont-eltolódás. Nem az üres vitrin, hanem az ép fotel. Hogy történhetett volna amúgy is. Hogy nemcsak felénk menekülnek, hanem esetleg mi menekülünk. Menekültünk már mi is, az én generációm, a világháborúban. Nem elég fehér a kenyér? Én emlékszem még arra, amikor odakint dörögtek az ágyúk, mi pedig az óvóhely mélyén kenyérhéjból kávét csináltunk két kislányunknak. Bármikor, ha valamiféle panasz indul el bennem, a kenyérhéjból pirított kávéra gondolok. Nézőpont-eltolódás- és tele van a szívem hálával. Még nem kell menekülnünk. Még otthon lehetünk. Talán még valakinek egy kis helyet is adhatunk.
 Mindenkor hálát adjatok!
 Jézus nem ezt tette? „Vette a kenyeret, hálát adott, és megtörte”(Lk.22,19). Vette a kenyeret, vette a halat, és táplált ötezer embert. Ó, de csodálatos! És Pál apostol levelei csak úgy vibráltak ettől: „Hálát adok értetek, filippi-beliek, korinthusiak, efezusiak- és ti is mindenkor hálát adjatok!”
 Lehet, hogy nagyon kegyesen hangzik, pedig ez gyógyszer, megoldás, feloldás, lelki görcseink egyetelen feloldása: a hálaadás!

Hadd fejezzem be azzal, amit egyszer az egyik kis könyvem mottójául adtam:


„Árnyék fölött fény ragyog,
nagyobb mögött még nagyobb,
amire nézek az vagyok.”


Ha az árnyékra nézek, az árnyak szívódnak belém, és beárnyékolják az életemet. Ha a világosságra nézek, a fények forrása tudok lenni mások számára. És ha egyre sötétebb körülöttünk, sőt bennünk az élet, mire van nagyobb szükség, mint éppen egy kis fénylő világosságra? Egy ragyogó szívnek a fényére.Bármelyikünk szíve azzá lehet, ha följebb tudunk nézni!
 Isten békessége, vagy mondhatom így: a békesség Istene őriz meg bennünket, ha a gondokról, a lehetőségek lehetetlenségeiről vagy a lehetetlenségek lehetőségeiről följebb tudok nézni egy kicsit, és megkeresem az én Atyám szívét, szemét. Isten békessége egyszerre csak  körülvesz és úgy belémszívódik, hogy nem csupán a kenyeremből, hanem még a békességemből, békességünkből is jut másnak.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.