Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2014.06.27

Péntek esti áhitat...a Szent Örökségről

 

 Gyökössy Endre Kézfogás a magasból...részlet:

 

 A Szent Örökség

 

Olvasásra: Lk 12, 13-21

 

Egy kiváló ügyvéd állapította meg, hogy akinek két gyermeke, két széke, két párnája van, és nem írja meg időben a végrendeletét, az vagy tudat alatt halálosan fél a haláltól, és nem meri leírni, hogy „halálom után”, vagy tudatosan össze akarja veszíteni a gyermekeit. Döbbenetes, nagy tapasztalatú ügyvédi megfogalmazás.

     Jézushoz odamegy egy fiatalember, akinek az apja, úgy látszik, nem hagyott végrendeletet, és sikerült is neki összeveszíteni a gyermekeit. A fiatalember azt kéri Jézustól (szokás volt a rabbiktól tanácsot kérni): „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Lehetséges az is, hogy volt végrendelet, de az apa csak az egyik gyermekre hagyta a vagyont, és a másik ezt igazságtalannak tartotta.

     Ez a fiatalember szinte ügyvédnek kéri fel Jézust, aki azt válaszolja: „Ember, ki tett engen bíróvá vagy osztóvá köztetek?” – Van ebben valami ingerültség és szomorúság. És továbbmegy. Mi pedig megdöbbenünk: Micsoda? Jézus mindig az üldözöttek, az elnyomottak, a nyomorultak, Jeruzsálem szegényei segítségére siet. Most pedig elhárítja egy kisemmizett ember kérését? Hányszor beszél keményen a farizeusokkal: „Megméritek a kaprot, a mentát, és a lényeggel nem törődtök, ti meszelt sírok! Kívül szépen ki vagytok meszelve, belül tele vagytok – bizony így mondja – ocsmánysággal. Jaj, nektek, ti képmutató farízeusok!” (vö. Mt 23,23-28) Jézus keményen szól: „Azt mondjátok, korbán ez szent ajándék a templomnak szenteljük – csak azért, hogy édesanyátokon ne kelljen segítenetek. Szégyelljétek magatokat! – Korbácsot is fon, és felborogatja a pénzváltók asztalait…Most ez a Jézus egy becsapott ember kérését azzal utasítja el: „Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?”

     Mégis igaza volna azoknak, akik úgy vélik, hogy a hívő keresztyén ember nem avatkozik a világ dolgaiba? Vannak világi dolgok, azok az ügyvédre tartoznak, ez pedig az evangéliumra, ez Jézus ügye.  Hát valóban ilyen skizofrén, ilyen hasadt állapotot képviselne Jézus is?


 

     Amikor ez a fiatalember az örökségre hivatkozik, ezt a szót használja az ősi szöveg: kleronomia, és ez csak a szent örökségre vonatkozott. Az izraeliták szent öröksége az, hogy Isten megigérte Ábrahámnak, Izsáknak meg az ősatyáknak a Szentföldet. Mózesnek is megigérte, hogy majd beviszi a szent földre, a kleronóm földre. Az Úr megigérte, hogy majd elnyerik a kleronóm örökséget, és ez lesz a Messiás. – Ez a fiatalember, amikor azt kéri Jézustól, hogy tegyen rendet az örökségük körül – bizonyára egy kevés földről meg néhány ruhadarabról van szó -, valami furcsa nyelvbotlással ezt a szót használja. Érthető tehát, hogy Jézus kissé elszomorodik, és enyhe ingerültséggel a szavában elhárítja: „Ha neked az a néhány ruhadarab a kleronómia, akkor nekem itt nincs keresnivalóm.”

Nem az a van, hogy sokat várunk az Istentől, hanem pont az, hogy keveset!

A megérkezett szent Örökségtől egy kis darabka föld elosztását kérjük.

    Amikor ezt megértettem, Lidi néni jutott az eszembe, anyai nagyanyám kis mindenese, öreg büdszetmihályi parasztasszony. Egyszer bejött a nagyanyámhoz, és gyertyát kért tőle. Nagyanyám kérdezte, hogy minek; azt válaszolta: fáj a foga, Jézuskának kell, viszi neki a templomba. Arra már nem emlékszem, hogy adott-e a nagyanyám vagy sem, de az megragadt bennem: a Jézuskának gyertyát. Kálomista gyermek voltam, és nem értettem, hogy tulajdonképpen minek.

    Sokszor nekünk is csak fogfájásra kell Jézus Krisztus. Amikor valahol fáj, nekünk ez a kleronómia, mert ha valami szorít, akkor a Jézuska kellene segítőnek. „Ember – mondja erre Jézus -, ki tett engem bíróvá, osztóvá köztetek? „ Ő nem kisegítő. Ő maga az Örökség. A Megmentő, a Megváltó!

    Megértjük Pál apostolt, amikor a Római levélben azt írja: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róm 8,32) Jézus Krisztussal! Jézus Krisztusban, a szent kleronómiában, Isten legnagyobb szent örökségében. A Szövetség, az Újszövetség ezt hagyta ránk, a neve is ez. Ezen belül még a fogunk is fájhat, szabad felnyögni, ha szorít a lelki cipőnk: „Én Megváltóm, könyörülj és irgalmazz nekem, vedd el tőlem ezt a fájdalmat; ha nem, akkor adj erőt, hogy elhordozzam. „Jézus így szól: „Keressétek előszőr az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul – Ráadásul! – megadatnak nektek.”(Mt 6, 33) De csak ráadásul. Ha nincs örökség, nincs Újszövetség, akkor ne csodálkozz, hogy nincs beleszólásom, mert lényegében nem is engedenéd, te csak azt szeretnéd, ha időnként kisegítenélek.

 

Azután egy különös példázattal folytatja: a gazdag emberről, aki nagyobb csűröket épít, mert abban az évben nagy „mezőgazdasági fellendülés” volt, azaz jó termést hozott a gabona. Ennek a történetnek az alapján szoktak az igehirdetők a gazdag emberek ellen dörögni. Sokkal többről van itt szó! A gazdagság önmagában véve éppen úgy nem bűn, mint ahogy a szegénység sem érdem. Az a kérdés, melyikkel hogyan élünk.

    Lássuk tehát, mi a történet igazi lényege! Miért nevezi Jézus bolondnak ezt a józan és értelmes gazdasági terveket készítő embert? Azért mert tervei vannak? Dehogy!

    Ennek az embernek nagy tervei vannak, Isten nélkül. Nem „kalkulálja bele” az Istent. Még véletlenül sincsen benne az, hogy Isten. Az ilyen ember bemutatta ugyan az áldozatot, megtartotta a pászka ünnepét, vallásos ember volt ő – mondjam így – ahogy illik.

    Vannak emberek, akik munka közben nem cigarettáznak, nem feketéznek, nem esznek, munka közben semmi mást nem csinálnak, csak dolgoznak. Még Istenre sem lehet gondolni közben, sőt, nem is szabad, nem is ajánlatos, mert akkor hol marad a nyereség? Nem tervezhetünk úgy, hogy Istent is belekalkuláljuk, az nem megy a mai világban. A vasárnap az vasárnap. Hétfőtől szombatig, az valami más. No, ezért nevezi bolondnak Jézus a gazdag embert.

    Aztán aki Istenre nem gondol, az emberre sem gondol. Ebben a történetben az a gazdag csak magával beszél. Nem egyik embertársával, nem is a feleségével, meg csak nem is a hozzátartozóival. Magával: én lelkem. Elkezd magával beszélni. Akinek nincs kapcsolata fölfelé, megszűnnek a kapcsolatai mások felé is. Ebben a történetben négyszer fordul elő az én meg az enyém.

Egyszer egy magyartanár érettségin megkérdezte:

-         Nyelvtanilag milyen szó az „enyém”?

    A nagyon értelmes érettségiző fiatalember ezt válaszolta:

-         Ez egy agresszív szó.

Meglehetősen furcsa nyelvtani megfogalmazás volt, de igaz. Erről van itt szó: Isten nincs, ember nincs, csak én vagyok, meg az enyém!

 

Végül figyeljük meg, hogyan zárul be az ördögi kör. Ez az ember tervez, bővíti a vállalkozását, a csűreit, nekikezd újítani, Isten nélkül, magában motyogva, valamit elképzelve. De aki nincs kapcsolatban Istennel, embertársaival, annak előbb-utóbb megszakad a kapcsolata önmagával is. Ez az ördögi kör. Ez ennek a történetnek a mélysége. Nem a gazdagság ellen tiltakozik Jézus, hanem egy magatartásforma ellen és a hörcsögtermészet ellen. Amikor valaki Isten nékül tervez, ember nélkül marad; aki embertelenül tervez, az előbb-utóbb emberalattivá válik belül. Sőt, magával is megszűnik a kapcsolata. Erre mondja ki Jézus, az áldott Orvos a döbbenetes diagnózist: Dementia praecox. Bolond! Ez a diagnózis. Miért?

    Egy kedves falusi keresztmama feljött a keresztfia érettségi bankettjére: hívő falusi néni volt. Miután átadta az ajándékát, félrehúzta a keresztgyermekét és megkérdezte tőle:

-         Régen láttalak, mondd meg már a keresztanyádnak, édes gyermekem, hogy mi is

akarsz lenni?

-         Hát orvos.

-         No jó, és milyen orvos?

-         Sebész vagy nőgyógyász, mert azok keresnek a legtöbbet.

-         No, jó, aztán ha majd sok pénzed lesz, akkor mit akarsz?

-         Azután autót, villát akarok, Balatonnál nyaralót, gazdag ember akarok lenni.

-         És fiam, aztán ha gazdag ember leszel, akkor mi lesz?

-         Amikor majd hatvan éves leszek, nyugdíjba megyek, és élvezem a gazdagságomat.

-         És aztán?

-         Hát, keresztmama, aztán majd meghalok.

-         És ha meghaltál, mi lesz?

-         Ugyan keresztmama, még itt tart? Én nem hiszem, hogy van valami „odaát”.

-         Édes fiam, hátha mégse neked, hanem mégis Jézusnak van igaza?... – És(ezt már én teszem hozzá) – nem marad semmi, csak a lelkünk. Semmi más. Egy régi spanyol közmondás szerint a szemfedőn nincs zseb…

    Jézus egy döbbenetes mondattal fejezi be: „Még ez éjjel élkérik tőled a lelkedet”. Már nincs semmi másunk, se csűreink, se amit beletakarítanánk, csak a lelkünk. Azt pedig Valaki visszakéri az utolsó órán. Mert még az sem a miénk. Elkérik, visszakérik.

 

Hadd fejezzem be Jézus szavaival: Ha az egész világot megnyerjük is, lelkünkben pedig kárt vallunk – ami majd odaát dől el, amikor visszakérik -, akkor (Jézus diagnózisa szerint) bizony bolondok vagyunk.

 

         Kedves Atyánk,

Te szüntelenül leleplezel minket. Amit a földön járva mondtál, az kétezer év múlva is igaz. Megköszönjük, hogy evangéliumod örökké érvényes. Bocsásd meg, hogy csak felületesen értjük egy-egy mondásodat. Nem merünk le-szállani a mélyére.

Bocsásd meg, Uram, hogy apró kis örökségekkel bíbelődünk, amikor kleronómia, szent örökség vár vánk. Nekünk ez semmit vagy csak nagyon keveset jelent, pereskedünk, vitázunk néhány holmiért.

Uram, bocsásd meg nekünk, hogy tervezünk, de Te nem vagy benne, s hogy még másoknak se merjük elárulni, mit tervezünk, hogy ne tudjon róla. Magunkkal beszéljük meg, a lelkünkkel – de a lelkünket egyszer elkéred, és abban sem lesz más, csak csűr, meg terv, meg bővítés, meg az én.

Irgalmazz nekünk, és könyörülj rajtunk, Urunk, Jézus Krisztus! Tisztogass Szentlelkeddel, taníts meg látni, túl mindazokon, amit most látunk, látni a szent örökséget, Téged, Urunk, Jézus Krisztus! Most és halálunk óráján, amikor visszakéred a lelkünket. Amen.