"Az élet az, ami történik velünk - 

miközben nekünk más terveink vannak."

Kettő.

"Mondtam nekik, hogy a Revolution című szám

nagyon fontos nekem, én most ezt akarom

elmondani az embereknek, tegyük szépen

kislemezre.

Paul és George pedig azt felelte:

Nem - túl lassú.

John Lennon

Gonosz, maró, kegyetlen szavak gyógyíthatatlanabb sebet, veszedelmesebb mérgezést okoznak a durva fizikai sérülésnél. Az egyszer kiejtett szót soha többé nem vonhatjuk vissza! Bántó, kíméletlen, a másik gyengeségeit könyörtelen kritikával ostorozó szavak görcsöt, sokkot, titkon gennyedő fekélyt okoznak a lélekben, gyógyulást soha! De nemcsak az indulatból, sértett hiúságból, féktelenségből a másik lényébe döfött szavak a veszedelmesek. A játékos meggondolatlanságból kiejtett baljós tartalmú megjegyzések is mélyre hatolnak és megfogannak egy feszült pillanatban.
(Szepes Mária)

Én dönthetek. Te dönthetsz. Úgy is dönthetünk, hogy kitartunk a csalódásaink és a hibáink mellett. Dönthetünk úgy, hogy keserűek, dühösek vagy szomorúak maradunk. Vagy amikor nehézségekkel és bántó emberekkel kerülünk szembe, dönthetünk úgy is, hogy tanulunk a tapasztalatainkból, és továbblépünk, és vállaljuk a felelősséget a saját boldogulásunkért.
(Nick Vujicic)

„Morituri docerens vivo – a haldoklók tanítják az élőket igazán.”

Jézus, Te más vagy

Te nem kárhoztattad a házasságtörő nőt,

      akit mindnyájan elítéltek.

Te betértél a vámszedőhöz,

      akit mindenki megvetett.

Te magadhoz hívtad a gyerekeket,

      amikor mások elzavarták őket.

Te megbocsátottál Péternek,

      amikor megtagadott.

Te megdícsérted az adakozó özvegyet,

      akit mások észre sem vettek.

Te elűzted az ördögöt,

      akire mindenki más hallgatott volna.

Te üdvösséget ígértél a latornak,

      akit mindenki a pokolra kívánt.

Te tanítványoddá hívtad Pált,

      akit mindenki mint üldöződet utált.

Te megvetetted a dicsőséget,

      amikor királlyá akartak tenni.

Te szeretted a szegényeket,

      amikor mindenki gazdag akart lenni.

Te olyanokat is meggyógyítottál,

      akiről már mindenki lemondott.

Te hallgattál,

      amikor mindenki vádolt, gúnyolt és ostorozott.

Te meghaltál a kereszten,

      amikor ők mind a páskájukat ünnepelték.

Te magadra vetted a bűnt,

      amikor ők mind ártatlanra mosták kezüket.

Te feltámadtál a halálból,

      amikor azt hitték, mindennek vége.

Jézus, köszönöm, hogy te más vagy!

(Ismeretlen mai szerző)

A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is

A világon és magamon,

Gondolva, aki ilyet alkotott:

Őrülten alkotott s vakon.

De aztán balzsamként megenyhít,

Egy drága Testvér halk szava,

Ki míg itt járt, föld angyala volt

S most már a mennynek angyala:

„A világ Isten - szőtte szőnyeg,

Mi csak visszáját látjuk itt,

És néha – legszebb perceinkben –

A színéből is – valamit.”

(Reményik Sándor)

„Hiszem az elmúlás hatalmát,

Az alkonyok kiontott vérét.

Szerelmünk végső trónfosztását.

Minden testek megtöretését.

Hiszek az elhulló virágban.

Hiszek az elzuhanó fákban.

Hiszek a haláltól halálban

fogamzott föltámadásban.”

(Makay Ida)

-Erőt kértem az Úrtól

S Ő nehézséget adott,

Melyeken megedződtem.

-Bölcsességért imádkoztam,

És problémákat adott,

Melyeket megtanultam megoldani.

-Előmenetelt óhajtottam,

Gondolkozó agyat és testi erőt kaptam,

Hogy dolgozzam.

-Kértem bátorságot,

És Isten veszélyeket adott,

Melyeket legyőztem.

-Áhítottam, hogy szeretni tudjak,

És kaptam az Úrtól bajba jutott

embereket, hogy segítsek rajtuk.

-Kegyes jóindulat helyett, alkalmakat

kaptam a jóra.

-Semmit sem kaptam, amit kértem,

És mindent kaptam, amire szükségem volt.

Imádságom meghallgatásra talált.

   „Ha azoknak számát, kik a régi tanács szerint önismeret után fáradva, bölcsebbekké váltak, összevetjük azokéval, kik ezen úton másokhoz s önmagokhoz elvesztve bizodalmukat, a szerencsére képtelenekké lettek, az utóbbiaké bizonyosan nagyobb leend. Bizodalom a talizmán, mely nélkül naggyá vagy boldoggá senki sem lett a világon; mindenekelőtt bizodalom önmagunkhoz, mert bármi kedvező körülmények között is, senki sem éri el azt, mire önmagát képtelennek tartja.”

(Eötvös József)