Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Márai Sándor Füveskönyv (részlet)

166

A tehetségről és a butaságról

 

Nagyon kell vigyázni azokra az emberekre, kiket a természet tehetséggel áldott meg, de nem adott nekik a tehetséghez értelmet. Minden szakma s általában az emberi együttélés legveszélyesebb vetélytársai ezek.Mert a kevéssé tehetséges, de értelmes emberrel lehet együttműködni, ám azzal, aki tehetséges, de buta a saját tehetségéhez, nincs megegyezés. Az így megáldott és megvert ember örökké gyanakszik, hogy kiderül valami; s gyanakvása jogos. Végül csakugyan kiderül, hogy buta, s ez a szomorú fogyatékosság visszahat művére és tehetségére is. Mint ahogy egy nagyon szép nő, aki tud szellemesen mosolyogni és igézően fintorogni, nem olyan szép többé, a pillanatban, mikor társalgás közben kiderül, hogy ez a szépség buta, mint a sötét éjszaka. Van szépség értelem nélkül és van tehetség is értelem nélkül. Torz tünemények ezek. Megannyi Kőműves Kelemen: amit nappal építenek, éjszaka lebontják. S rendkívül gyanakvóak. Egy értelmes ember, különös tehetség nélkül, többet használhat a világnak, mint egy tehetséges ember, értelem nélkül. Végül is próféták lesznek ezek: így tapasztaltam.