Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Márai Sándor Füveskönyv 140.

 

 

 

 

 Márai Sándor Füveskönyv

140

A tarpeji szikláról

Egyáltalán nem biztos, hogy a spártaiak, mikor a tarpeji szikláról* ledobálták a törődött testű gyermekeket, a satnya testekkel egyidejűleg nem dobáltak le erős, hatalmas lelkeket is.

A satnya gyermekeket mindig szerettem, s nemcsak természetes gyöngédséget éreztem az ilyen védtelen, kis, sápadt teremtések iránt, hanem bizonyos tiszteletet és vonzódást is.

Egyáltalán nem biztos, hogy az emberiség legnagyobb erőfeszítéseit a tökéletes testű birkózók, a hibátlan gladiátorok teljesítik – igen, azt hiszem, a satnyáknak is dolguk van a világban, s talán nem is olyan utolsó feladat az ő dolguk.

Természetesen nem mondom azt, hogy tenyésszük a satnyákat; csak annyit mondok, bizzuk az életre, mit tervel az emberekkel, s higgyük el, hogy a satnyáknak is dolguk lehet a világunkban.

Talán éppen őket szemelte ki az élet olyan hatalmas feladatokra, melyek terhe alatt a gladiátor megroskadna.

A tarpeji szikla tehát soha nem megoldás. Az élet pontosabban tudja, mint a spártaiak, kit tart meg munkatársnak céljaihoz, s kit dob el.

*Az ókori Rómában a tarpeji szikláról taszították le a mélységbe a halálraítélteket (Tarpeius római vezér nevéből). A szövegösszefüggés a Taigetosz hegységre utal, onnan a spártaiak dobták le az életképtelennek ítélt, gyenge csecsemőket.

 

 
 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Statisztika

Online: 18
Összes: 1165686
Hónap: 21244
Nap: 777