Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Írások

Cikkek

J.Menzel: Hát nem tudom...

 

Sok olyan ember szaladgál
ma mosolyogva körülöttünk,
akikről a nagy klasszikus szavaival
elmondhatjuk, hogy
„Különös anyagból van gyúrva”
 
XXXV
 
 
2012.01.10 | Menüpont: Írások

Jiri Menzel - Jézus születése óta körülbelül

 

J.Menzel
Jézus születése óta körülbelül nyolcvan nemzedéknyi idő telt el…
 
C.
 
2011.12.24 | Menüpont: Írások

Egy pocsolya emlékiratai

 

Örkény István
Egy pocsolya emlékiratai
 
1972. március 22-én egész nap esett az eső, s én összegyűltem egy nagyon kellemes helyen. Meg is nevezem: Budapesten (Magyarország fővárosa), a XIII. kerületi Dráva utca 7. számú ház előtt, ahol horpadt a járda.
 Ott éltem, éldegéltem. Sokan belém léptek, aztán visszanézve szidtak, ócsároltak, kemény szavakkal illettek, amelyeket nem írok le. Két napig voltam pocsolya, zokszó nélkül tűrve a sértéseket. Mint ismeretes, 24-én kisütött a nap. Ó, mily paradox a lét! Fölszáradtam, amikor szép lett az idő!
 Mit írjak még? Jól szerepeltem? Dőrén viselkedtem? Mást vártak tőlem a Dráva utca 7.-ben? Most ugyan már mindegy, de azért jó volna tudni, mert utánam is gyűlnek majd oda pocsolyák. Mi gyorsan élünk, napjaink ki vannak számolva, és mialatt odalent időztem, felnőtt egy tettre kész nemzedék, csupa álmodozó, nagyravágyó, potenciális pocsolya, és mind engem vallatnak, macerálnak, hogy mire számíthatnak abban a sokat ígérő horpadásban.
 Én azonban mindössze két napig tócsáskodtam, és ennek alapján csak ennyit mondhatok: tény és való, hogy a hangnem drasztikus, hogy a Dráva utca szeles, és minduntalan, amikor nem kéne, kisüt a nap, de legalább nem kell a csatornán lefolyni…Hej, micsoda lyukak, horpadások! Csőtörések! Beroppant úttestek! Nagy szó ez manapság! Fiatalok, ha rám hallgattok, előre! Irány a Dráva utca!
 
2011.12.14 | Menüpont: Írások

Jut eszembe...nyomorék

 
2011.11.12 | Menüpont: Írások

Jiri Menzel: A sok egyezkedés közepette nem vettük észre

 

Jiri Menzel
 Hát még mindig nem tudom…(részlet)
A sok egyezkedés közepette nem vettük észre, hogy kertünket felveri a gaz.
LXXI.
’’Dolgozz buzgó kedvvel
nemzeted örökletes földjén”
 
-írta hajdanán a költő. Ez még azokban az időkben volt, amikor Csehországban a költők és más tollforgatók meg az értelmiség színe-java azt kívánta, hogy szülőhazája önálló, öntudatos országgá váljon. Úgy képzelték, hogy a Cseh-medencét valamiféle kertté változtatják, ahol rend lesz, és ahol minden tisztességes ember jól élhet. Ebben mindannyian egyetértettek. Amikor aztán (nem pusztán saját erőnkből) megszereztük önállóságunkat, amikor nekiláthattunk, hogy magunk gondozzuk ezt a kertet, oda volt az egyetértés. Mindenki mást akart, sohasem tudtunk megegyezni, hová ültessük el a kertben a rózsát, és hová a karalábét. A sok egyezkedés közepette nem vettük észre, hogy kertünket felveri a gaz. Végül a fosztogató szomszédainktól sem tudtuk megvédeni a kertet. Ráadásul ez néhány évtizeden belül kétszer is előfordult.
 A Cseh-medence kertje most ismét a miénk (s ezt most sem kizárólag magunknak köszönhetjük). Végre a szomszédainkkal sincs gondunk. Pillanatnyilag nem kell tartanunk tőlük. A gaz viszont vadul burjánzik, mert gyomlálásra most sincs időnk. A politikai pártok érdekei fontosabbak a karalábénál meg a rózsánál. (Akkor is, ha nem a „nép szeretett pártjáról” van szó!) A kertészek az ágyásokon civakodnak inkább, letapossák egymás palántáit, nehogy a másik földjén valami jobb nőjön. És ha valakinek mégis sikerül felnevelnie egy növényt, a többiek a földbe döngölik.
Hát, nem tudom…
A költő így folytatja versét:
„Ha az utak különfélék is,
akaratunk egy legyen!”
Lehet, hogy itt van a kutya elásva. Az egy akarat az, ami nálunk hiányzik.
 
2011.10.19 | Menüpont: Írások

Douglas Adams: Utikalauz stopposoknak(32.fejezet)

 
2011.09.26 | Menüpont: Írások | Hozzászólások: 0

Jiri Menzel: Hát nem tudom. XVIII

Meg kell félemlíteni, el kell űzni a gazembereket.

Ha nem ezt tesszük, a tisztességes emberek fognak rettegésben élni.

 
2011.08.03 | Menüpont: Írások

Kórházi imádság

A kórházakban (újabban?) istentiszteletet tartanak, és a lelkiatyákkal személyesen is lehet beszélni az úgynevezett fogadóórákon. Biztos vagyok benne, hogy nem csak azok keresik fel a papot, akik gyónni akarnak. Kórházban fekve bizonyára azok is kényszert éreznek a találkozásra, akik egyébként templomba se járnak.

De mit mondhat egy ateista beteg?

-Jó napot kívánok, bocsánat: dícsértessék, tisztelendő atyám...Nézze el nekem, hogy nem vagyok otthonos még a köszönésben se, de úgy gondolom, attól, hogy én nem hiszek Istenben, még fölkereshetem Önt, és bizonyára meghallgat. Muszáj, hogy beszéljek valakivel azokról a dolgokról, amelyek velem, velünk történnek a kórházban. Higgye el, el sem tudjuk mondani. A hozzátartozókat, a barátokat egy világ választja el tőlünk, ők csak az eszükkel képesek felfogni az itt történteket, és nem a szívükkel. Ők nem érzik, legfeljebb értik a kiszolgáltatottságot, a védtelenséget, a könyörtelen közömbösséget, amely nap mint nap bénult hallgatásba kényszerít bennünket.

Nem tudom, hogy a betegségemet kiderítik-e, meggyógyítanak-e, azt a gyógyszert kapom-e, amelyik valójában a legjobb, de higgye el, nem is ez kelt most félelmet bennem, hiszen a szakmai törődés ellenőrizhetetlen, és csak később jövök rá, ha valaki valamit elszúrt. Emiatt tehát ezután kell majd aggódnom, ettől most még embernek érezhetném magamat...

 Más miatt félek, tisztelendő atyám. Elveszettnek érzem magam, és reményeimnek nincs fogódzója. Az ápolónő átnéz rajtam, nem vagyok súlyos beteg, nem kell etetni, emelgetni, és az a szemükben-tisztelet a kivételnek-egyenlő azzal, hogy nem kell hozzám szólni sem.

 Talán nem is érnek rá. Érthető, hiszen nagyon elfoglaltak. A szobában fekszik egy beteg, aki ismerős a kórházban. Naponta hússzor  benéznek hozzá, ápolónők, laboránsok, ki tudja még, milyen titokzatos beosztású

 

 
2011.08.02 | Menüpont: Írások

Jiri Menzel: Hát nem tudom

A vakszerencse nem csinál belőlem milliomost.

XLII

(Ez az írás cenzurális okok miatt nem jelent meg a Story című folyóiratban)

 

 
2011.07.31 | Menüpont: Írások

Örkény egypercesek

Torkig vagyok! Állandóan téves számokat tárcsázok. Hangom, ha a főnökömmel beszélek, reszketni kezd. Úgyszólván elvesztettem a munkakedvemet. Gimnazista kislányom átnéz rajtam. Jövőre ötvenéves leszek.

 Ennélfogva alulírott dr. Stü Rudolf ünnepélyesen kijelentem, hogy ezen okmány aláírása hamis, aláírója csaló, akivel nem vagyok azonos.

dr.Stü Rudolf s.k.

 

A termelés zavartalanul folyik

-Halló gépterem?

-Skultéti, jelentkezem.

-Mennyi, Skultéti?

-Harminchárom.

-Mi harminchárom?

-Mi mennyi főmérnök úr?

-Az, ami harminchárom.

-Nem annyinak kellett volna lennie?

-Mindegy. Skultéti, csak csinálják tovább.

(Nehézipari folklór 1978)

 

 
2011.07.08 | Menüpont: Írások


 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Statisztika

Online: 13
Összes: 1158840
Hónap: 22000
Nap: 812