Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Bächer Iván: Papsapkagomba

Vándorbab - Ennivaló történetek-

 

Bächer Iván Papsapkagomba
1998.április 16.-án, csütörtökön este hét órakor Dr.Négy S. Alán számítástechnikus letette az újságot és fennhangon így szólt:
-Gyerekek, készüljetek! Szombaton megyünk gombászni.
-Már megint mit találtál ki? – húzta el a száját az asszony, civílben klasszikafilológus, aki vasalt éppen,-Soha életedben nem gombásztál. Fogadni merek, hogy megint az újságban olvastál valami hülyeséget. Úgy járunk majd megint,mint amikor a horgászásról olvastál, aztán nem elég, hogy majdnem a tóba fúltál, de még a halőr is jól megbüntetett, vagy emlékezz a sárkányeregetésre, aminek szilánkos, nyílt bokatörés lett a konzekvenciája.
 De a számítástechnikusok köztudomásúlag makacs emberek-szombat reggel kilenckor nemcsak az asszony, hanem a két kamaszodó, tehát kedvetlen Négy S. gyerek is benn kénytelenkedett a kocsiban, amely sebesen haladt az egyik Budakörnyéki nagy gyümölcsös felé.
 Délután háromra, mire hazaértek, az asszonynak úgy fájt a feje, hogy beszélni sem tudott, a méteres sárban levált a talpa az egyik gyerek cipőjének, amit csak a minap vettek potom tizenhétezer forintért, a másik gyerek viszont megfázott, hisz zuhogott egész délelőtt.
 De Négy S. Alánnal madarat lehetett fogatni. Másfél kosár gomba volt a zsákmány.
 Harsányan adta ki a parancsokat a gombatisztításra, hagymaszelésre, nokedlitészta keverésre:
-Lecsót nem teszek alá, az elvenné a gombaízt. Ugyanezen meggondolásból mellőzöm a bort is. De petrezselymet apríthatsz, Mama. Szagold meg ezt a gombát, milyen isteni…Szinte harsog belőle a tavasznak nagyszerű illatárja…
 Dr.Négy S. Alán hajnali négykor tért magához. Egy fehér köpenyes, fáradt arcú orvos hajolt föléje:
-Szintén olvasó?
-Hol vagyok?-ocsúdott a mérnök és úgy érezte, mintha gyomrát, nyelőcsövét kénsavval locsolták volna meg.
-A László Kórházban. Nagy doktor vagyok.
-Mi történt?
-Valami barom azt írta az újságba, hogy a kucsmagombát nem lehet összetéveszteni semmivel. A papsapkagomba megtévesztésig hasonlít a kucsmagombára. Csak éppen halálosan mérgező lehet.Az volt a szerencséje, hogy leforrázta a gombát. No meg, hogy a kedves családja nem evett belőle, így volt aki behozza. Ha már újságot olvas, legalább ne higgye el azt, amit írnak. Na megyek, ne haragudjon, nagyüzem van-mondta az orvos és végigmutatott a hatalmas kórtermen, amelynek minden ágyán nyögdécselő betegek feküdtek.-Hiába, ez az ország legnagyobb példányszámú lapja…
 
 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Statisztika

Online: 16
Összes: 1140753
Hónap: 17333
Nap: 589