Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Vannak pillanatok...

 

Vannak pillanatok,
amikor az ember hülyén viselkedik.
 
XL.
 
Vannak pillanatok, amikor az ember – dacára szilárd meggyőződésének, hogy akár Einstein utóda is lehetne, dacára annak, hogy környezete jó véleménnyel van róla, és egyébként is tisztességes ember hírében áll – hülyén viselkedik.
A következő történt velem:
Nyár volt, forróság, és a napom azzal telt, hogy az egyik hivatalból a másikba futkostam, a világmindenség szempontjából kicsinyes és fölösleges, nekem viszont akkor életbevágóan fontosnak tetsző ügyeket próbáltam elintézni. Ahogy a felforrósodott utcákon rohangáltam, húsz percen belül három kodus elől kellett kitérnem. Nem tudom, az olvasó hogy van vele, de én máig sem tudtam megszokni a szabad társadalom eme jelenségét. Nem örülök az elém nyújtott tenyereknek, és szégyellem magam ezek előtt az egyébként egészséges emberek előtt, akik szégyen nélkül élik naplopó életüket a csakugyan nyomorultak rovására. Szégyellem magam előttük, mert semmiben sem szenvednek hiányt, de nem tudok szabadulni a gyanútól, hogy a tenyerükbe hulló pénz túl könnyű és főleg ki nem érdemelt kereset.
De visszatérek a történetemhez: nagy ívben kikerültem az utolsó, legerőszakosabb kéregetőt, egy pimaszul hadonászó fiatalembert. Azt akarta, hogy enyhítsek a szociális igazságtalanságon; mintha én tehettem volna arról, hogy éhezik. Akkor, ott az utcán én voltam éhes. Annyi hivatalnokot kellett felkutatnom, hogy nem volt időm megebédelni. Beugrottam hát egy bisztróba, és vettem két szendvicset. Fizettem, megfordultam, és egy alacsony hajlott hátú öregasszonyt pillantottam meg. Ő is a kezét tartotta. Csakugyen nem szeretem az ilyenkor rám törő kínos érzést, igyekeztem hát gyorsan megszabadulni az öregasszonytól. Egy ötkoronást nyomtam a markába, és azonnal sarkon fordultam, hogy nyugtom legyen végre a koldusoktól.
Néhány nap múlva levelet kaptam valahonnan Pelhrimovból. Egy tanító néni írta, aki rövid prágai látogatása során meglátta azt az embert, akinek a filmjeit szerette, akit a filmjei alapján tévesen kedves és értelmes embernek tartott, a akinek szerette volna megszorítani a kezét és megköszönni a filmjeit, és ez az ember őt durván megsértette egy ötkoronással.
Hát nem tudom…
Vannak pillanatok, amikor az ember hülyén viselkedik.
 

Jiri Menzel

 
 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Statisztika

Online: 8
Összes: 1160915
Hónap: 22247
Nap: 751