Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Virágvasárnapra.

 Dr. Gyökössy Endre A lényeg (Részlet.)

 

 17391.jpg

 XXXII. fejezet

Meg kellett halnia

Olvasásra: Mk, 1-15

 

Jézus szenvedéstörténetének elején egészen megdöbbentő egy ártatlanul hangzó, rövid mondat: „Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.” A zsidó nagytanács, az akkori hívő közösség vezetősége átadja az ügyet, a legbelsőbb magánügyét a rómaiak helytartójának. Annak a Pilátusnak, akiről nagyon jól tudták, hogy lenézi és megveti őket. Sőt, azt is tudták, hogy ha kimennek tőle, megmossa utánuk a kezét… Mégis úgy döntenek rábízzák legbelsőbb magánügyüket, hiszen a Messiás eljövetele volt a zsidóság legfőbb kérdése.

   No de miért tették ezt? Miért nem intézték el maguk között? – Különös, hogy mi is éppen Pilátustól tudjuk meg a választ, meg van írva Márk evangéliumában ( és Máténál is ) : „Tudta, hogy irigységből szolgálták ki Jézust a főpapok.”

  Irigységből!

  Elgondolkoztató sőt szörnyű ez a sárga rém! Így tudnám körülírni, mi is ez: amikor nem az fáj, ami nekem nincs, hanem az fáj, ami a másiknak van. Azt még el tudjuk viselni, hogy valamiben hiányt szenvedünk, de hogy a másiknak van, azt már nagyon nehezen! Iszonyatos és romboló valami az irigység. Félelmetes az a lélektani tapasztalat is, hogy ettől az érzelemtől szinte egyikünk sem mentes.

  Nos, nem az fáj a főpapoknak, hogy nem tudnak a tengeren járni. Nem az fáj, hogy ők nem tudnak öt kenyérből jóllakatni egy egész tömeget, nem tudnak halottakat támasztani és leprásokat gyógyítani. Még csak nem is fáj nekik, hogy nem olyan népszerűek, mint Jézus, hogy nem őket hallgatja a sokaság…Mit bánták azt, mit törődtek ők azzal, hogy ez nekik nincs! Nekik busás kis jövedelmük volt a templomban eladott áldozati állatokból és az ott történő pénzváltásból. Nem az fájt, hogy nekik nincs cselekvő hatalmuk és népszerűségük, hanem az fájt, hogy Jézusnak van! Hogy van valami, ami Neki van! Ez az elviselhetetlen! Van valaki, aki olyasmivel rendelkezik, amivel ők nem.

  Hihetetlennek tűnik? Pedig lelkigondozóként számtalan példát láttam már erre. Sok furcsa, nem könnyen érthető esettel találkoztam már az elmúlt évtizedekben. Egyre jobban megrendülök e mélységeken. Az még érthető, hogy valaki irigykedik sógora kis hétvégi házára, főnöke új kocsijára, a szomszédja modern szobabútorára…De hogy valaki Jézusra is irigykedjen? Szinte elképzelhetetlen! Pedig nemegyszer találkoztam ilyesmivel. Bizony, még Jézus is tud fájni! Az, hogy a másiknak van Jézusa, neki nincs; pedig nem is kellene. Nem szereti Jézust, nem hisz Benne, talán káromolja Istent – de az felettébb bosszantja, hogy a másiknak van Jézusa. Emberek, akiknek nem kell az Isten, nem kell Jézus, bosszankodnak azon, hogy a másiknak van.

  Biztos hihetetlen, de magam is beszéltem már asszonyokkal, akik inkább a kocsmában látnák férjüket, mint a mi kis gyülekezetünkben, mert inni ők is tudnak, ha éppen akarnak – de Krisztusuk nincs. Miért legyen a férjüknek? Egyikük-másikuk el is jött hozzám, a pásztorhoz, és a szememre vetette, hogy mi „elcsábítottuk” az ő férjét!

  Nem csoda, hogy Jézusnak meg kellett halnia! Ha arra gondolok, hogy ez lakozik, a mi szívünkben is – mert ne mondjuk, hogy mindig csak a másik szívében -, ha ez a sárga rém ott guggol és karmol a mi szívünkön – valóban meg kellett halnia Jézusnak!

 

 

Meg kellett! Nem volt más út! Azt az űrt, ami elválaszt bennünket az irigység nélkül szerető Istentől – csak Jézus tudta áthidalni halálával. „A szeretet nem irigykedik.” Ez a szeretet, amivel Isten szeret bennünket, olyan szeretet, hogy az evangéliumok evangéliumában így hangzik: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn.3,16) Még a rosszcsont gyemekedet sem adnád oda…Ő az Egyetlenegyét adta oda.

  Már magában az mekkora csoda, hogy létezik ilyen szeretet, mint Istené! És sajnos létezik ilyen irigység, mint a miénk…Ezt az irtóztató szakadékot csak Jézus szenvedése és váltsághalála tudja áthidalni.

 

Jézus tehát ott áll Pilátus előtt.

Nemegyszer írtam már Pilátusról. ezért most nem akarom hosszan taglalni ennek a mellékszereplőnek a személyét és jellemét. – Pilátus gyakorlott diplomata, jóeszű ember, hamar átlátja az egész ügyet. Látja, hogy csak irigységből viszik elé Jézust; azt is hamarosan látja, hogy a vádlott ártatlan. Ám jól tudja, hogy Kajafásnak hosszú a keze, komoly befolyása van Rómában (azt ekkor még nem tudja, hogy politikai bukásában valóban oroszlánrésze lesz a főpapnak). Ezért hát az ügyes diplomata nem úgy dönt, ahogy az igazság követelné, hanem úgy, ahogy neki hasznos.

  Ez előtt az önös, pillanatnyi érdekeiért embert és Istent bármikor feláldozó típus előtt kétezer év óta ott áll a vádolva hallgató Krisztus alakja. Jézus kétezer év óta némán szembenéz az opportunizmussal, az elvtelen megalkuvással. Erre nincs egy szava sem, nem beszél, hallgat.

  Nem tudom, gondolkoztál-e azon, miként lehetséges, hogy valakinek éveken át szól az evangélium; kinyitja az Igét, és máris hallja, mit mond neki Jézus, vagy a templomban érzi, hallja, hogy az első betűtől az utolsóig neki szól a Krisztus – ám egyszerre csak nem szól az Ige! „Nem szól az evangélium! Elalszom a templomban! Visszahull az imám!...” – Vajon miért hallgat el egy szívben Jézus Krisztus? Mikor hallgat el a beszélő Ige?

  Jézusnak ahhoz nincsen szava, akinek a világ dolgai kedvesebbek, mint az örök Ige. Aki képes föláldozni embert, Istent és igazságot a maga hasznáért, a pillanatnyi érdekeiért.

  Álljunk meg Krisztus előtt – talán a hallgató, a néma Krisztus előtt – alázattal és önvizsgálattal, s tegyük fel magunknak a kérdést, mi szerint döntünk mi az életünkben. Az igazság vagy a pillanatnyi érdekeink vezérelnek?

  Ha fölfelé és befelé figyelünk, az örök erkölcsi igazságokat keresve, akkor Krisztus szól. De ha kifelé figyelünk, a „csőcselék„ hangjára, akkor Krisztus elhallgat. Amikor Pilátus befelé figyelt, a saját lelkiismerete megmondta neki a igazságot, és ha kérdéseként is, de ki merte mondani: „De mi rosszat tett?” Amikor azonban látja, hogy ebből baj lehet, akkor a csőcselék unszolására – mert nem a nép kiált! – hidegvérrel az igazság ellen dönt, a maga pillanatnyi érdeke szerint.

  És nem a galileai nép kiált, hanem a csőcselék.  Így még csak nem is a népre figyel Pilátus, csak a nép söpredékére, akiket a főpapok és a vének bujtottak fel, hogy kiáltsanak „Feszítsd meg!”-et.

  „Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.”

  Valóban meg kellett halnia Jézusnak!

  Aki annyira csak arra törekedett, hogy Isten akaratát teljesítse, hogy a Lénye, minden szava összangban legyen Isten Lényével; annak a Valakinek ezen a földön meg kellett halnia!

  És miért? Az én Pilátus-énem miatt! A csőcselékkel is rokon lelkületem miatt, akinek a Barabbás kell, a mi rokonunk! (Hiszen Barabbás nevének a jelentése: atyafi, az apának a fia.) Az én húsom és vérem ez a torzonborz rablógyilkos! Az én cinkosom! Hát hogyne kiáltanék: „Az engedjétek el! Az szimpatikus! Az az én ismerősöm! Amaz, az a Jézus: idegen! – Azaz: nem olyan ember, mint Barabbás és mi. – Feszítsd meg!”

  Egy régi, ősi keresztyén legenda szerint amikor megfeszítették Jézust, a káromoló tömegben meghúzódott Barabbás is. Talán ő volt az első, aki rájött: Az az ember ott a kereszten helyettem szenved! Valaki magára vette az én halálom, mert olyan más volt, mint én! Azért tette, hogy másabb legyek, mint most vagyok; egy kicsit olybá lehessek mint Ő volt ezen a Földön.

  Vajon mi rádöbbentünk-e már, de úgy igazán, a szív mélységes döbbenésével, hogy Jézus helyettem is, helyetted is szenved és hal meg a kereszten?

  Helyettem is meghalt, és helyetted is meghalt; akik olyan könnyen aszerint döntünk, ami pillanatnyilag hasznos, nem pedig aszerint, ami itt belül mondja: Ez az igazság! És ami bele van írva a csillagokba és az erkölcsi törvénybe, úgy és csak úgy volna helyes a döntésem; de én nem úgy döntök, mert az nekem kényelmetlen vagy nem hasznos.

  Jézus helyettem is szenvedett, és helyetted is. És meg kellett halnia, mert Barabbás rokonai, atyafiai vagyunk…Ő pedig az Atyának a Fia! És az Ő akaratát cselekszi, és némán tűri, míg megostorozzák. Érettem, helyettem és miattam. Éretted, helyetted és miattad.

 

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Statisztika

Online: 18
Összes: 1145524
Hónap: 19135
Nap: 683