Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csodakék álmot

Páskándi Géza

 

Páskándi Géza
Csodakék álmot
 
Csodakék álmot láttam az éjjel. aranyosom,
lázongó virágok suslatták fejüket haragoson.
 
Ibolyák sugara kés-kéken villogott ide s tova,
s szomorkás volt a rezeda-bimbó megszínesült mosolya.
          Miért csak illatunk s színünk van?
          Miért csak ízünk és szívünk van?
          Miért nincs hangunk is, dalolni, csodaszép?
          S mint színem, ibolya szólt, épp olyan sugarú
                                               csodakék?
 
Hogy énekelnénk csoda-színt, csoda-szagot!
Ó, a virágok mért olyan hallgatagok?!
Miért néma a szín s az illat: millió virág-torok?
Virágok nyelve daltalan kötésben mért hánytorog?
 
          Virágok istene, fölséges virág-király,
          meggyűrt derekú virág-nép esedez lábainál.
          Virágok istene, hangokért esedezünk!
          Virágok istene, énekért epedezünk!
          Virágok istene, szép istenünk,
          kevés a szín, kevés az illat,
          hangot is adj, s mi énekelünk!
 
S hallottam ekkor harang-zenét,
pipacs dalára pirult az alkonyi ég,
kék bánatot lengetett dalában a kék ibolya,
s himnusz lett, himnusz a tökvirág jámbor és szép mosolya.
Virágok énekeltek!
Lengett a virágok hangja!
Zenét hintettek alkonyatra!
Jaj, istenem, gyönyörű volt már:
virág-ének, virágos zsoltár
hullott szívemre!
 
Csodakék álmot láttam az éjjel,
s hallottam csoda-zenét,
s hallom azóta, hallom örökre,-
s látom, virágnép tündér-képekre nyitja szemét.