2011.04.07
Georg Trakl Gyerekkor
Füstösre ért a bodza: kék barlangja homályán
aludt a gyermekkor. A tűnt ösvényen,
ahol rőten suttog a vad fű,
most tünődik az ág. A lombsusogás
úgy harsog, mint a kék patak árja a sziklán.
Szelíd a rigó szava Hallgatagon
megy a pásztor az őszi dombról guruló nap után.
Egy kék pillanat már csak a lélek.
Félénk vad bukkan elő a fák közül és
távol alusznak a régi harangok és a sötét tanyák.
Most hívőbben ismered a homályos évek titkát,
a magányos őszt, szobák hüvössét;
és az angyali kéken lábnyomok fénylenek át.
Csöndesen zörren egy tárt ablak; könnyekig
meghat az omladozó temető, ha látod a dombon,
legendák érintik a szíved; de néha felderül a lélek,
hogyha régi emberekre és sötétarany tavaszokra gondol.
(Radnóti Miklós fordítása)
