Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hermann Hesse A magány

Egy erős szellem terjesztette szét

A hegyek fölött nagy fehér kezét.

 

S tekintetének fénye rám mered,

De nem félek:nem bánt engemet.

 

Fekete mélyben bukkantam reája.

Magas csúcsokra csalogat ruhája.

 

Mély álmaimból gyakran keltem én.

Játszom az élet s halál ösvényén.

 

S órákon át, míg szívem fájt nekem,

A hegyi úton lassan járt velem.

 

És hűvös kezét áldón tette ottan

Hő homlokomra és én-megnyugodtam!

(Juhász Gyula fordítása)