Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2011.05.27

Illyés Gyula: Kapcsok

A szenvedély, mely a mulandó izmot

vaspántként kapcsolta csontunk köré

hogy megízlelvén őrizzük a titkot:

egy pillanatra sorsunk Istené,

 

a szenvedély majd elmúlik. A boldog percek,

az éj, a kéj már senkié.

Heverünk torzan, mint a páros szobrok

Ha tömbjüket az idő széttöré.

 

De jönnek majd új közös kapcsok, láncok,

megtartóbbak, mint minden karolás:

futnak arcomon, arcodon a ráncok.

 

S majd fonalai őszülő hajaknak

tanítják, mi az összetartozás,

amelyet ketté Isten sem szakaszthat.