Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Jókai Mór Liszt Ferenczhez

kep2.jpg

Jókai Mór: Liszt Ferenczhez

Motto: „Hirhedett zenésze a világnak!”

 

„Et tu mi fili Brute!” Még te is

Ellenünk fordulsz, oh nagy zenész?

Ág is huzza a szegényt, felőlünk

Nem beszél hir, külföld ránk se néz.

Csupán ősi nyelvünk lelke él még

S vérünk lángja, a magyar zene:

Az a dal, mit hogyha hall a honfi,

Könybe lábbad mind a két szeme.

Az a dal, mely szivből jött és szivbe

Visszatér; mely együtt sir velünk,

Mely beszél, mit el nem mondhat a száj,

Mit belül csak némán érezünk;

Az a dal, mit egykor istenitél

S lelkesülni tudtál zengzetén

És a mit most, mint avult játékszert,

Te vén gyermek! könnyen összetépsz.

 

Azt beszéled, - s szavad messzehangzó:

Hogy e méla dallam nem mienk;

Hogy az nem a magyar ősi búja

És jó kedve, a mi benne zeng.

Csak egy vándor, züllött népcsaládnak

Hangja az, mely jött hazátlanul:

Énekelni édes szülőföldről

A magyar nemzet ettől tanult,

Délczegségét lopta koldusoktól,

Hő tüzét bohócz szeszély adá.

Csak az üres csengő-pengő hang volt,

Mi a sziveket elragadá.

Nincs magyar dal! mert az a czigányé,

Az álmodta, az találta ki;

Csak azután, hogy a dallam meg volt,

Firkált hozzá verset valaki.

 

Oh világnak hirhedett zenésze,

Mint tudod te, hogy miről beszélsz?

Mit tudod te, hogy e keserédes

„Ki-ne-mondd-mi” tán több, mint szeszély?

Mit tudod te, mi a honfi bánat,

A ki senkihez sem tartozol?

Mit tudod te, mért a túlcsapó kedv,

A midőn a dal utója szól?

Mit tudod te, hogy mi a magyar dal?

Ki „jövő zenéjét” alkotod.

A magyar dal a „multak zenéje”

Hogy miért az? meg sem hallhatod.

Mit tudod te, mi egy nemzet kincse,

Hogy mik annak ősi szentei?

Te, ki anyád édes drága nyelvén

Egy igét ki nem tudsz ejteni!

 

Jártál-e már ott a délibábos

Pusztán, a hol a népdal terem?

Dal és dallam együtt. Tud-e erről

Valamit a fényes úr-terem?

Hallgatád-e a mezők danáit,

Mikből az őshang bűbája szól?

Meddig laktál köztük, hogy kiismerd

Azt a tért, miről világra szólj?

Kerested-e, annyi jó elődöd

Maga után mi szépet hagyott?

Hallottad-e hirét Lavotának?

Ki több volt, mint te; bár nem nagyobb.

Nem tevéd; mit rólunk írtál, nem más

Mint gondatlan szerzett rágalom;

Olyan, minőt szoktak irni többen:

„Népismertetés a pamlagon.”

 

Nem gyűlölünk: azt megválogatjuk.

Multakra nem emlékeztetünk.

Nem vitázunk; hiszen hallgatásunk

Olyan régen jól illik nekünk.

A szegény czigányra sem haragszunk,

Kinek ilyen szépen odaadsz.

Elhúzatjuk vele „az én nótám,”

Sőt még össze is csókoljuk azt.

A magyar dal azért marad annak;

(Ez az egy ki senkitől se fél)

Mi sem esünk nagyon búnak érte,

A czigány sem lesz nagyon kevély,

De fáj mégis, hogy kit dicső költőnk

Első honfivá tett szép dalán

Most kimondja, hogy még azt se tudta

Rólunk: voltaképen kik valánk?

 

(1859)

 

 

 
 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Statisztika

Online: 11
Összes: 1165672
Hónap: 21244
Nap: 779