Falu végén kurta kocsma,

Oda rúg ki a Szamosra.

Meg is látná magát benne,

Ha az éj nem közeledne.

Az éjszaka közeledik,

A világ lecsendesedik.

Pihen a komp, kikötötték,

Benne hallgat a sötétség.

De a kocsma bezzeg hangos,

Munkálkodik a cimbalmos.

A legények kurjongatnak,

Szinte zeng belé az ablak.

"Kocsmárosné, arany virág!

Ide a legjobbik borát.

Vén legyen mint a nagyanyám,

S tüzes mint ifjú babám!"

"Húzd rá cigány, húzzad jobban!

Táncolni való kedvem van.

Eltáncolom a pénzemet,

Kitáncolom a lelkemet!"

 Bekopognak az ablakon.

"Ne zúgjatok olyan nagyon!

Azt üzeni az uraság,

Mert lefeküdt, aludni vágy!"

"Ördög bújjék az uradba,

Te pedig menj a pokolba!

Húzd rá cigány, csak azért is,

Ha mindjárt a ingemért is!"

Megint jönnek kopogtatnak,

"Csendesebben vígadjanak!

Isten áldja meg kendteket,

Szegény édesanyám beteg."

Feleletet egyik sem ad,

Kihörpintik boraikat.

Végét vetik a zenének,

S haza mennek a legények.