Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma
Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra.
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közeledne.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik.
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
De a kocsma bezzeg hangos,
Munkálkodik a cimbalmos.
A legények kurjongatnak,
Szinte zeng belé az ablak.
"Kocsmárosné, arany virág!
Ide a legjobbik borát.
Vén legyen mint a nagyanyám,
S tüzes mint ifjú babám!"
"Húzd rá cigány, húzzad jobban!
Táncolni való kedvem van.
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!"
Bekopognak az ablakon.
"Ne zúgjatok olyan nagyon!
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, aludni vágy!"
"Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!
Húzd rá cigány, csak azért is,
Ha mindjárt a ingemért is!"
Megint jönnek kopogtatnak,
"Csendesebben vígadjanak!
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg."
Feleletet egyik sem ad,
Kihörpintik boraikat.
Végét vetik a zenének,
S haza mennek a legények.