Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Tu Fu: Szánakozás egy gebe fölött.



 

Szánandó ez a gebe itt
a város-szögletén:
csontja kiáll mereven,
keszeg, mint a gereben.

Ha nyergelik, felnyihog,

sörénye-rázva inog,

nem röpteti lovasát

többé táncos-kényesen.


Elnézem hat bélyegét

s látom:császári pecsét.

Messze vonuló hadak

hagyták el az útfelen.

Száraz bőre sebhelyes,

szügyig sáros és rühes,

áll a hóban, kókkadoz,

kopott szőre fénytelen,


Tavaly még rablók után

vágtathatott féktelen,

gyors inakkal áthúzott

szittyósokon, réteken.

Nincs tiszturak kedvire,

csak a császár ménese;

s ez a hajdanán gyihos

szédeleg most betegen.


Egyszer félre ugratott,

vagy egy rögön felbukott,

s farára vertek, eredj,

elcsapták könyörtelen.

Ha embert lát, szomorú,

szeme tükrén szürke bú.

Hol az ura?

Merre az ifjúság, az eleven?


A hideg ég távoli,

vadludak a társai;

szabadban hál éjszaka,

varjúkár szól szüntelen.

Aki enni ad neki,

haláláig követi,

szánjátok meg,

hogyha fű serken,

zöldellő selyem.



(Kormos István fordítása)



 

 



 

 
 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2020 >>
Ke Sze Csü Szo Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Statisztika

Online: 17
Összes: 1165717
Hónap: 21235
Nap: 757