Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Várnai Zseni: Macskazene

Nagy, szürke macskám kilencet kölykezett.
Uy sírt az éjjel furcsa asszonyhangon,
nyöszörgött és nyivákolt pirkadásig
keservesen, ott künn a macskavackon.

Nemrég vad kandúrokkal hajkurászott,
kergették háztetőkre s föl a fákra,
visongtak és kurrogtak, mintha ördög
s boszorkahad sivítva nyargalászna.

Macskám sikoltva megfutott, de mégis
a kandúrhad veszett dühe elérte,
hosszan, elnyújtva jajgatott sokáig
s reggelre ott találtam összetépve.

Füle véres volt, orra összemarva,
szép selymes szőre csúf, csapzottra verve,
lába marjultan bicegett, ha lépett,
a bősz tusában azt is megsebezte.

Szegény macskám most kilencet kölykezett.
Duzzadt emlőin csüggnek vaksi szemmel,
tapadnak, mint szomjas kicsiny piócák,
s ő félti őket forró szerelemmel.

Nagy, zöld szemét még vérerek felhőzik,
az éji kíntól, ámde ő nem érzi,
sziszeg és fúj, ha léptek közelednek,
kilenc kis kölykét tigrisdühhel védi.

Feledve kandúr, harc és szenvedés már,
itt a világ, az élet most alatta,
s kis vinnyogó szülötteit anyásan,
forró nyelvével végignyalogatja.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.