Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2012.12.21

Karácsonyi örömhír

"...Engedtessék meg, hogy az a könnyes szempár és - hiszem - a Lélek ihletésére most azoknak is írhassak valamit a karácsonyról a karácsonyi örömhírről, akiknek december 24-e csak egy kedves, ajándékozó ünnep, és már régen kimarad belőle számukra a Gyermek, maga Jézus. Nekik karácsonykor van egy szép estéjük, de nincs szent-estéjük. - És hadd hirdessem az evangéliumot azoknak is, akiknek volt ugyan szentestéjük, de valami módon ők maguk maradtak ki belőle.

    Elképzelhető egy olyan keresztelő, ahol a meghívottak rá sem néznek a gyermekre? Elképzelhető, hogy az ünneplők esznek-isznak és örvendeznek, de a sarokban álldogáló kis bölcsőre egy pillantást sem vetnek, nem hajolnak fölé, és nem örvendeznek annak, akinek az ünnepén vannak?

    Ugye, aligha! Mint ahogy olyan születésnapi vacsora sincsen, ahol mindnkire emelik a poharakat, csak éppen az ünnepeltre nem.

     De hány és hány "születésnapi vacsora" van minden karácsonykor, ahol az ünnepeltről - mert mégis csak Jézus születésnapja a karácsony! - valamiképpen elfelejtkeztek. Ahol így zajlik le az ünnep, ott az este, bármilyen szép is volt, nem lett szenteste.

    Úgy gondolom azonban, hogy ebben a mai, furcsa, rohanó világban a legtöbbször talán nem is hitetlenségből, rosszindulatból vagy nemtörődömségből alakul így a karácsony. Az az érzésem, hogy valami furcsa, félszeg, rossz szeméremérzet hozza ezt magával. Az anya talán az apától várja, hogy vegye elő a Bibliát - mégis ő a család feje -, olvasná el legalább Lukács evangéliumából a születés történetét. A férfi pedig az asszonyra pislog, hogy tenné már össze a kezét, mondana egy fohászt, vagy legalább együtt a Miatyánkot. A gyermekek nem mernek semmit mondani, mert mit szólnak a szülők...A szülők topognak ide-oda, mert valami furcsa, félszeg szeméremérzet nem engedi, hogy kimondják a legszentebb nevet. - Akkor valaki hirtelen odalép a karácsonyfához, meggyújtja a gyertyákat, egymás kezébe gyömöszölik az ajándékokat, leülnek enni, minden zajlik a maga rendjében - és mégis, az egész estét végigkíséri valami kimondhatatlan hiányérzet: a születésnapos Jézus kimaradt a születésnapból.

    Ám előfordulhat az is, hogy elhangzik a szép karácsonyi ének, valaki felolvassa Jézus történetét, talán imádkoznak is - de az egyik családtag csak ül magába roskadva. Az este szenteste, de ő marad ki belőle, idegen a számára, valami nagyon távoli, már nem sokat jelent. Hall valamit a Gyermekről - de  nem az ő Gyermeke! A szívében azért felsejdül: "Bárcsak az enyém volna, bár szólna nekem is az evangélium - bár volna nekem is Krisztusom!"

    Most nekik szeretnék segíteni, a szentestéből kimaradóknak, hogy miként születhet meg bennük Jézus, hogy juthatunk "saját" Gyermekhez, saját Krisztushoz! A karácsonyi történet helyett hadd beszéljek a lényeg gyökeréről! Hogyan lehet nekünk élő Krisztusunk?

   Csak úgy, mint Máriának. Amikor Máriához a mennyei hang szólt, így válaszol rá: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!" (Lk. I. 38) Aztán hálaénekkel fejezte ki örömét, magasztalta az Urat:

Magasztalja lelkem az Urat,

és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt,

mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára. (Lk 1, 46-48)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.